Élet a halál után, avagy saját földön, saját földben

A cím talán meglepő és magyarázatra szorul, de visszaemlékezve, hogy egy évvel ezelőtti megérkezésemkor mi volt az első szokatlan benyomásom a szigethez kapcsolódóan, akkor csak a fenti gondolat jut eszembe.

Történt ugyanis, hogy a repülőtérről a lakott települések felé autózva szokatlan látványban volt részem, de ne rohanjunk előre, előbb néhány tényadat ahhoz, hogy mindez érthetővé váljon.

Már volt szó róla e blog oldalain, hogy 1846-tól angol misszionáriusok áldásos tevékenységének révén az akkori lakosság nagy része áttért a keresztény vallás gyakorlására. Niue Island ma is a kereszténység egyik piciny fellegvára, hiszen a lakosság körülbelül három-negyede a református eklézsiához tartozónak vallja magát, míg a maradék a katolikus, mormon, Jehova tanúi és adventista nézeteket vall.

Másik fontos és a tapasztalt szokásokat megerősítő információ, hogy a Sziklán a föld elidegeníthetetlen, azaz nem lehet eladni, vagy véglegesen átruházni idegenek számára. Létezik egy elsődlegesen érvényesített apai ágon való ingatlan öröklés, amelyben a hitbizományi rendszer kap hangsúlyt. Természetesen léteznek ilyen irányú jogai a nőknek is, de azok nem olyan erősek, mint a férfiak esetében. A távollévő földbirtokosok miatti feszültségek elsimításában a Land Court (Föld Bíróság) kapja a legfontosabb szerepet, azzal a lehetőséggel, hogy kihalt örökösödési lánc esetén a földbirtokot visszaszármaztatja az államra.

Végül egy idevágó fontos információt mindenképpen meg kell osztanom még az olvasóval. Mint tudott, a niuean fiatalok többsége a felnőttkor küszöbén áttelepül Új-Zélandra és ott éli le élete jelentős részét. Érdekes viszont az identitástudat azon erős megnyilvánulása, hogy idős korban a legtöbbje visszatér szülőföldjére, majd végül itt hajtja végső nyugalomra fejét, itt végzi be földi életét.

Nos, e hosszú, de fontos kitérő után, elárulom, hogy mi is volt az az első tapasztalat, mely mint először idelátogató idegennek furcsán hatott, de később megértve lényegét, végtelenül emberinek ítélem meg ma már.

Niue-n nem léteznek temetőkertek. 

Minden elhalálozott embert a saját családi tulajdonú földjében - de talán pontosabb, ha azt írom sziklájában (ugyanis egy egy temetés a kőtörő munkagépek zajával kezdődik) temetnek el-, így az utak mentén, a házak környezetében megszokott látvány egy, vagy több nagyon régi és gondozatlan, vagy feltűnően jól karbantartott sírhely.

Amilyen megdöbbentő volt az első napokban, ma már olyan megszokottá vált az utak mentén, házak előtt lévő sírhelyek látványa, hiszen a motel területén is két teljesen felismerhető sírhely van és egy jellegzetes kőhalom, melyre a környékbeliek határozott állítása szerint, mint sírhelyre kell tekinteni manapság is.

Nos, talán pont a fentiek miatt jutott eszembe egy évvel ezelőtt a bejegyzés címének választott mondat, hiszen itt a halál után is saját földjén él a földterület gazdájának szelleme.

Az a bizonyos kőhalom a motel kertjében...

...és a telken lévő másik két sírhely.

Az alábbi képek pedig az utak mentén, házak közelében végső nyugalomba helyezett emberek síremlékeiből mutatnak néhányat, kezdve egy múlt század közepén készített sírhellyel..