Take Off

2012. március 31, az első tényleges lépések, vagy inkább szárnyalások az új világ felé.

Eljött ez a nap is.  Volt idő, mikor csak rácsodálkoztam azokra, kik gondoltak egyet és egy másik földrészen kezdték újra életüket. Talán irigyeltem is őket. Vágytam én is menni, de mindig itt tartott valami. Vagy valós ok, vagy csak egy idea. A lényeg, hogy maradtam, tapasztaltam és egyre sötétebben láttam és éltem meg a dolgaimat.

Aztán jött a trauma – lelki és testi értelemben egyaránt -, és emberként változtam. Ma már figyelek magamra, figyelek a környezetemre és merek változni, merek változtatni. Nekem ehhez 53 évet kellett megélni. Lehet, hogy ennyire későn érő típus vagyok? :)


 

Felszállok és ezzel elindítom életem új szakaszát. 

A föld másik oldalán. Ott, ahol a természeti csodák, az titkokat rejtő végtelen óceán, a mindig mosolygó emberek és az új feladat vár.

Késő?

Soha nem késő. Nekem most jött el az idő. Kacérkodtam már hasonló gondolatokkal, ráadásul sokkal közelebbi célponttal és egy  más kultúrába álmodva az elképzeléseimet. Azt álmodtam, hogy a számomra kedves arab világban, Tunéziában nyitok egy magyar éttermet, de tényleg csak egy álom maradt.

Menekülök?

Nem menekülök. Hónapokon át mérlegeltem (hisz mérleg vagyok) milyen előnyökkel jár a nagy kaland és mik lesznek a hátrányai.Heteken át kérdeztem magamtól, biztos, hogy ezt akarod, biztos, hogy nem kényszer ez a döntés? 

Mostanra már semmi kétely, semmi szorongás semmi görcs nincs bennem, tehát a döntésem jó.

Újra kell töltődnöm idegen, és teljesen más felfogású emberek között. Azt kell tennem, amit mindig is kedveltem, emberekkel foglalkozni. Ott kell ezt tennem, ahová mindig is szívesen elvonultam volna, ha bajom volt magammal, vagy a környezetemmel. Ki kell szakadnom a stresszes, széthúzó, magába forduló és igazságtalan miliőből.

Biztonságban érzem magam, hisz óvó tekintetek figyelnek rám hazámból. Kevesen, de figyelnek. Ez megnyugtat és kötődést ad.

Hosszú lesz az út, de a végén várnak az új világ csodái, a szokatlan tények hada…

Az idegent is távolról és előre köszöntő, folyton mosolygó emberek, békés, komótos, de mégis céltudatos életritmusa.A baloldali közlekedés és az óramutató járásával ellentétesen forgó víz örvénye a lefolyóban. Az északi pályán jobbról balra haladó nap, mely mindössze két évszakot lát egy évben. A nyári mikulás és a téli száraz meleg. Mind megannyi újdonság egy ilyen messziről jött halandónak, mint én.

Szerda, Budapest, 17.05 Take Off. A Quatari gépről (mert ugye a mi országunknak már nincs légitársasága), éjfél előtt 40 perccel szállok le Dohában. 

A közel 6 és fél órás repülést követően mindössze 55 perc laza séta és némi torna jöhet szóba, majd 1.15 órakor egy másik Quatari gép repít Bankgog városába, röpke 10 óra 50 perc alatt.

Landing a nap közepén. Alig múlt csütörtök déli 12 óra. Itt van időm szét nézni több mint 6 és fél óra várakozás vár rám a tranzitban. Lehet, hogy intéznem kellett volna tranzit vízumot, hogy a város forgatagát is megnézhessem?

Nem baj, ahogy a híradásokból ismerem a várost, biztos nem fogok unatkozni a reptéri váróban sem.

Csütörtök 18.40, indul velem a Thai Air légitársaság gépe a 16 óra 25 perces útjára. Na, ez lesz az igazán hosszú szakasz, hisz péntek 12.05 órakor esedékes a földet érés Auckland városában. És még nincs vége.

Szállás a reptér közeli Airport Gateway-ban, mindössze $49 egy éjszakára, ráadásul medence, szauna és még reptéri transzfer is dukál. Ez azért jól hangzik, de majd nyugtával dicsérem a napot, azaz a hotelt.

Szombat, 9.30 ismét a reptér és felszállás, de már egy NZ géppel. Az utolsó szakasz. Röpke 3 és fél óra az út.

Ám újabb szokatlan érdekesség az út végén, szombaton délelőtt szállok fel és majd pénteken délben érkezem meg, mindössze három és fél óra repülést követően!

Ez ám a faramuci dolog, de a magyarázat egyszerű, amit szerintem minden olvasóm felkutathat emlékezetében, vagy egy térkép segítségével.

Megérkeztem. Hogy hová, minek?

Ez már a következő posztok témája.