A Szikla, a rugby és én

Kölyökként én is, mint minden más gyerek az utca porában rúgtam a bőrt, ám ennek ellenére nem lett belőlem focista, sőt bevallom, focirajongó sem. Egy idő után odáig jutottam, hogy érdektelenné vált számomra ez a játék, nem ismerek nagy neveket és csapatokat, de azt gondolom, más sportágban viszont jóval tájékozottabb vagyok. Kérdezze meg egyszer valaki, hogy milyen feladat az Elbow egy hőlégballon versenyen…

A mai poszt apropóját pont a fentiekkel kapcsolatos meghívás adta, ugyanis itteni ifjú barátom, Asora a hét folyamán többször is megkérdezet, mondhatni meghívott, a hétvégi, faluk közötti rugby bajnokságra, melyen a tuapai csapat oszlopos tagjaként Ő is a labda közelében igyekszik manőverezni.

Az első bekezdésben vázolt okok miatt némi ellenkezést próbáltam erőltetni, de Asora hajthatatlan volt, így ma ellátogattam a sziget egyetlen high school-ja mellett kialakított és a miuei rugby club által használt pályán zajló eseményekre.

Láttam már televíziós közvetítésben ilyen mérkőzést, de ennyi játékszenvedélyt és győzni akarást, mint az itt játszó csapatok esetében, még soha nem láttam tévé adásban. Tudom nem hasonlítható össze ez a játék az európai focival, de talán ha gyerekként ezt próbálhattam volna ki, most akár ünnepelt, de kiöregedett játékosként, de minimum fanatikus drukkerként ismerhetne a világ.

Ahol játsszák...

...és amivel játsszák.

Minden a bemelegítéssel kezdődik...

...majd a támadótechnika gyakorlásával folytatódik.

A főváros, Alofi csapata.

Kezdődjék tehát a játék...