Egy furcsán kedves barbeque parti története

Ma a szokásostól eltérően képek nélkül, egy számomra kedves történetet osztok meg a kedves olvasóval, melyben talán felfedezhető a helyiek végtelen nagy szeretete, tisztelete a "nagy civilizációból" jött ember irányába és látható, hogy alkalmasak a kapcsolatfelvételre minden rájuk jellemző szégyenérzet nélkül is, ha hozzájuk hasonló érzékenységű partnerre találnak egy fehér emberben. 

Ahogyan azt már számtalanszor elmeséltem, nem könnyű egy palagi (fehér ember) élete, ha igazán közel akar kerülni a helyi emberekhez. Még olyan esetben is igaz ez, amikor olyan barátság alakul ki, mint ami Joe és köztem. Furcsa, de mégis szívet melengető történet részese lehettem pénteken.

Történt, hogy a minap Asora, ifjú barátom munkába érkezéskor azzal állt elém, hogy pénteken este egy barbeque partit szervez a bátyja, melyre ezennel meghív, de ugye elmegyek? Tudni kell, hogy Asora egy tizenkilenc éves, szertelen fiatal a maga humoros és időnként még felelőtlennek tűnő gyermeteg megnyilvánulásaival, így hát gondoltam, ez is egy yuk a sok közül. 

Persze – mondtam-, majd megbeszéljük.

Meglepetésként ért, mikor másnap lunctime idején megjelent a srác bátyja és hosszas beszélgetést követően megkérdezte, hogy tudok-e a péntekre tervezett programról, melyen Ő is szívesen látna.

Nos, hirtelen elakadt a szavam, mert ettől kezdve ez már nem egy vicc volt, hanem egy nagyon nagy megtiszteltetés, melyet valami módon kiérdemeltem és egy olyan élethelyzet felé sodort, mely nagyon ritka erre felé: beléphetek talán az első európai és magyar emberként egy niuean házába.

Bevallom, hogy hihetetlen izgalommal vártam a napot, már csak azért is, mert fogalmam sincs, hogy milyen szokások élnek erre a vendégségbe látogatás során, na és azért, hogy a jobb híján megvalósításra tervezett európai szokás vajon mennyiben érezteti a vendéglátóval a vendég köszönetét és mondanivalóját? 

Jobb híján Ica titkos pezsgőbor készletéből (köszönet Icus, majd elszámolunk), hűtöttem be egy üveggel felkészítve feladata ellátására.

A meghívás délután hat órára szólt, hát igyekeztem a feladatimmal időben kész lenni, ám egy utam során meglepve láttam, hogy barátom és fivére kemény rugby játék részeseként izzad a templom előtti területen. Edzés volt ugyanis, amit számomra már nem meglepetésként a sokoldalú és mégis hétköznapi emberként élő tuapai lelkipásztor, a helyi pap vezetett nagy hévvel. Ekkor volt öt óra ötven perc.

Dolgom végeztével visszatérve a templom mellett még javában folyt az edzés, mikor is Asora odafutva jelezte, hogy nemsokára végeznek, ne menjek sehová, nézzem addig a játékot. 

Ez volt negyed hétkor. 

Hét óráig élveztem a még edzésként is kemény, de kívülről mindenképpen élvezetes játékot, mikor is az edzővé előlépett pap befejezést vezényelt és súlyos termetével odasétált hozzám és kedvesen érdeklődött, hogy tetszik a játék, hogy érzem magam a szigeten és hasonló, más helyeken sablonosnak tűnő kérdéseket feltéve.

Jóleső érzés volt, mikor egy beszédfordulattal megkérdezte: John, what’s your sourname? 

Igen, tudta az itt elterjedt keresztnevemet, pedig először álltunk szóba egymással és mikor elmondtam, sőt betűztem a természetesen ékezet nélküli vezetéknevet, hibátlanul hallottam vissza. Érdeklődött, hogy honnan érkeztem, de kicsiny hazám neve láthatóan semmit nem mondott a számára, csak akkor csillant fel a szeme, mikor megemlítettem, hogy Ausztria és Románia között keresendő a térképen. 

Ó, Románia, tudom! 

Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy jó ez az Magyarországnak, ha itt nem ismerik és vajon rossz-e az Romániának, hogy itt is ismerik?

Egy újabb fordulattal a bibliára és a vallásgyakorlásra terelődött a szó - megjegyzem nem általam -, és minden kertelés nélkül záporoztak a kérdések, hogy ismerem-e a Bibliát, járok-e vallást gyakorolni, mikor voltam legutóbb istentiszteleten és a többi. Nem kenyerem a kertelés, hát bevallottam minden esetben a valóságot, ám a meglepő az volt a számomra, hogy semmi elítélő, lenéző, vagy megvető reakciót nem tapasztaltam a futballcipős lelkipásztortól. 

Csupán egy mondata volt végezetül, melyben minden kérése és ajánlata benne volt: 

Vasárnap itt a szigetem az apák napja, melyen két istentisztelettel is tisztelegnek öregjeik, elődeik előtt a helyiek, így szeretettel vár a jelzett napon a templomában egy imádságra.

Már meg sem lepődtem, mikor ellenvetés, sőt győzködés nélkül elfogadta hezitáló és igen bizonytalan „Még nem tudom, gondolkodom rajta” tartalmú válaszomat.  

Fél nyolc tájékán végre szétszéledt a társaság és meghívóim egy rövid bocsánatkéréssel rendezték le a tetemes időpontváltozást, ami egyáltalán nem zavart, így a bocsánatkérés is szükségtelen volt, hisz kellemes társaságban töltöttem az időt. 

Asora és bátyja kedvesen beinvitáltak a házukba, érezhetően picinyke feszültséggel, de teljesen laza stílusban, hisz fiatalokról van szó. 

Az már azért kissé feltűnő volt, hogy a roppant egyszerűen berendezett, az Európában gyakorlott és tökéletesnek hitt rendet nélkülöző házban - ahol a felújításnak is csak halvány kísérletei látszanak, minden a praktikusság alapján volt kialakítva és elhelyezve -, elő volt készítve egy kényelmes ülőalkalmatosság a nagy képernyős LCD televízió előtt, melyen a Sky Chanell csatornáit lehettet váltogatni, majd stílusosan a rugby mérkőzést közvetítő sport csatornát bekapcsolva szigorúan leültettek.

Közben a háttérben folyt a készülődés és néhány perc elteltével feltettem a bátortalan kérdést, esteleg miben segíthetek, de a határozott válasz az volt, hogy semmiben, csak érezzem magam jól, minden feladatra megvan az ember, csak élvezzem a mérkőzést és fogyasszam az üdítőt. 

Teltek a percek, majd eltelt az első félóra is, de közben vagy Asora, vagy a bátyja szinte minden ötödik percben hozzám léptek és érdeklődtek nem szenvedek-e hiányt valamiben. Furcsa és zavaró volt kissé, hogy következetesen a megszólításom boss volt, olyannyira, hogy meg is kértem őket, ne hívjanak így egy ember vagyok a sok közül. Onnantól nem így szólítottak, de továbbra is így tekintettek rám.

Valamikor fél kilenc környékén a kissé már unalmas tv műsor nyomott hangulatába belevegyült a piruló ételek finom és jellegzetes illata, ugyanis megkezdődött a barbeque parti... 

...nélkülem. 

Néhány alkalommal tettem kísérletet, hogy kimegyek az udvaron elhelyezett sütőhöz, de amint elindultam, a két fiú közül ott termett valamelyik és kedvesen érdeklődtek, hogy mit kérek, mivel szolgálhatnak ki? Mikor egyszer bátorkodni jeleztem, hogy hát a sütés miatt… 

...azon nyomban kedvesen leültettek, elláttak minden jóval és azt mondták, ugyan azt csak hagyjam rájuk.

Nos, így telt az idő, már épp a Zorró kalandjainak forgatagába merültem valamelyik adón, mikor megjelent Asora és az elkészült ételekből jó adagot egy tányérra rakva, a konyhában felállított asztalhoz invitált. Illedelmesen megvárta, míg leülök, majd elém rakta a sült csirke darabokkal, kolbászkákkal, virslivel és majonézes burgonya körettel megrakott tányért, majd magának is szedett. 

Még szerencse, hogy az alapvető illemszabályoknak is tudatában vagyok, így természetesen vártam az étkezéssel, míg Ő is helyet nem foglalt velem szemben. 

Már épp hozzálátni szándékoztam az éteknek, talán már a kezem is megmozdult, mikor ifjú barátom a maga természetes egyszerűségével lehajtotta fejét és megköszönte az Úrnak az asztalra kerülő ételt, azt, hogy békességben és velem együtt fogyaszthatja el. 

Az áldást lezáró Ament már együtt mondtuk ki hangosan, melyet jóleső érzést tükröző mosollyal nyugtázott a meghívóm. Míg mi falatoztunk, a többiek a szabadban folytatták a sütést és csevegtek egymással.

Az étkezés gyakorlatilag majd egy óra hosszáig zajlott, ugyanis szépen egymás után a furcsa barbeque parti további három résztvevője is megtisztelte jelenlétével és az asztalomnál való étkezéssel a vendéget, azaz engem. Közben folyt a beszélgetés, egyre újabb és újabb információkat megtudva erről a világról a meghívóimról és persze nekik rólam.  

Tíz óra tájékán úgy ítéltem meg, hogy mivel én itt nem kívántam az alkoholt és közben láttam, hogy tömények és egyéb hangulatjavító italok kerültek a hűtő mélyére, ideje készülnöm a távozásra, hogy szabad utat engedjek a feltehetően fiatalos lendületbe átcsapó partinak. 

Megköszönve vendéglátóim számomra érdekesen furcsára, de kedvesen sutára szervezett barbeque partiján felém áradó nagyon kedves és figyelmes vendégszeretetét, távoztam. Ifjú vendéglátóm kísért ki a ház elé, barátságosan vállamra téve karját, közben bocsánatkérést rebegve a késésért és köszönetet, hogy elfogadtam a meghívást.

Szokatlan, de nagy élménnyel és azt hiszem újabb kedves emberek közelségével lettem gazdagabb ezen a rendhagyó barbeque partin. Közelről láthattam és tapasztalhattam azt a mélyről jövő tiszteletet, a nyitásra törekvő, de mégis még mindig zárkózott ember ténykedését, a végtelen kedvességet és figyelmet, melyeket egy niuean ember nyújt egy idegen felé, ha érzi annak közelségét és fogadókészségét.

Köszönöm Asora, köszönöm Niue.