A
szikla látványosságai közül már igen sokat bemutattam e blog oldalain, de eddig
nem tettem említést a számtalan, tengerhez vezető ösvényről, a Sea track-ekről,
pedig legtöbbjük olyan szép helyekre, vezetik el a látogatókat, melyek új,
egyedi szépségeit mutatják meg az óceán által körülzárt cseppnyi sziget
partvidékének.
Annak,
hogy most az ösvények végén látható csodák bemutatását is elkezdem, az adta az
aktualitását, hogy erre a szezonra két újabb olyan bálna megfigyelő helyet is
kijelöltek az idelátogatók számára, melyek szabadon, Sea track-on közelíthető
meg.
Ezeken a helyszíneken egy, a Humpback Whale - púpos hátú bálnával
kapcsolatos érdekes információkat tartalmazó tábla várja a látogatókat, melyről
megismerhetők a bálna jellegzetességei, szokásai és az őket kísérő delfinekről
megosztott érdekességek.
Elsőként,
a moteltől alig nyolcszáz méterre, Makefu központjából induló ösvényre esett a
választásom. Jellemzően itt szálltak és szállnak ma is vízre a helybeliek kenujaikkal,
mikor halászni indulnak, így egy jól kiépített lejárón lehet a reff-et, majd a
vizet megközelíteni.
Az ösvény közvetlenül a sziklaperemnél rendelkezik egy
olyan kis platformmal, ahová felszerelték azt a távcsövet, mely szeptember és
október hónapokban majdhogynem kézzel fogható távolságra hozza a pár száz
méterre méltóságteljesen úszó bálnákat.
Természetesen az említett funkciókon
túl egy gyönyörű kilátást és látványos partszakaszt kínál bemutatásra a Hala
Tahi Makefu Sea Tarack.
Remélem,
hogy fenti állításaimat hűen bizonyítják az alábbi fotók.
Cool...
VálaszTörlésYes, it's all very nice place, thanks...
Törlés