Bedfordi kirándulás újra töltve

Nem sokkal az ideérkezésemet követően hivatalos ügyben a közeli Bedfordba, a történelmi városba, Bedfordshire megyeszékhelyére kellett utaznom.
A villámlátogatás és a szoros program ellenére is feltűnt, hogy egy végtelenül szép, gondozott és patinás város lát vendégül. Tudtam, ide vissza kell jönnöm.

Nos, nem régiben elérkezett ez a pillanat is. 

Az elmúlt, túlmunkákkal tűzdelt időszaknak köszönhetően szeptember elejére megengedhettem magamnak egy autó vásárlását, így sokkal könnyedebben és szabadabban mozoghatok a városon, de akár az országon belül is. Eldöntöttem, hogy első Lutonon kívüli utam Bedfordba vezet. Egy szép szeptemberi hétvégén aztán ismét a hangulatos városka vendége lehettem. Élmény volt.

Mint ahogyan az Angliában nem szokatlan, a város hosszú múlttal büszkélkedhet. A korai középkorban már mezőváros volt. 796-ban itt temették el Offa angolszász uralkodót. Róla annyit érdemes tudni, hogy Mercia királyaként a Dél-Angliai politikai egységet az addigi korszak legmagasabb fokára emelte. Kapcsolatokat épített ki az európai kontinens uralkodóival.

886-ban határváros lett Wessex és Danelaw között. Itt székeltek Bedford bárói. 919-ben  I. (Idősebb) Eduárd angol király itt építette meg az első ismert erődöt az Ouse folyó dél oldalán, melyet később a dánok leromboltak. II. Vilmos Paine de Beauchampnak adta Bedfordot, ami épített egy impozáns, erős kastélyt. 1224-ben a kastélyt lerombolták, ma már csak a domb őrzi emlékét.

1166-ban a település városi rangot kap és két embert küldhet az alsóházba. A városka hamarosan egy kis, gyapjúval és annak feldolgozásával foglalkozó ipari központ lett. Az 1560-as évektől az angol csipkegyártásban vezető szerepet kap. Rengeteg szakképzett munkás érkezik Európából és telepedik le itt. Például flamandok, majd a hugenották. A csipke egészen a 20. század elejéig maradt fontos ipari munkaadója a város lakóinak.

Az Ouse folyó 1689-től vált hajózhatóvá Bedfordig. A városnak ezzel új kereskedelmi kapcsolata nyílt a világgal. 1660-tól 12 évig itt raboskodott John Bunyan író.

A 19. században indult meg a városban a fejlődés. 1832-ben gáz lámpákat szereltek fel, 1846-ban megépült a vasút és a gabonatőzsde, majd 1864-ben lerakták az első szennyvízcsatorna-hálózatot.

Bedford az Angliában letelepedő olaszok központja. A 2001-es népszámláláson a város 30% vallotta magát olasz nemzetiségűnek. Ez a Londoni Téglaművek 1950-es évek Dél-Olaszországi munkástoborzásának köszönhető. Bedford olasz hangulatát visszaadja a rengeteg bár, étterem és egyesület. 1954 óta a városnak saját olasz nagykövete van.

Az olasz bevándorlókon kívül még dél-ázsiai (8,5%), kelet-európai (csak az utóbbi években) és jelentős görög kisebbségek találhatók meg a városban.

A látnivalók közül kettőt emelnék ki. Az egyik a Szent Pál templom, mely az angol légióhoz is köthető. Az 1066-ban épült templom ma formáját a 13. században nyerte el. Tornya a város egyik jellegzetessége. 

Érdekesség, hogy 1941-től a második világháború végéig a BBC innen sugározta napi adását.

A másik jellegzetes látnivaló az Első világháborús emlékmű.

Az Ouse folyó keresztbe szeli át a várost. A partjára díszítésnek kerteket és fákat telepítettek. Az egyik ilyen kertben állították fel 1921-ben az első világháborús emlékművet. Charles Sargeant Jagger által tervezett szobor oldalán egy lovag látható, amint legyőz egy sárkányt.

                                                                    (a wikipedia nyomán)

Hogy a történelmi tények mellett a város látható szépségét is illusztráljam, következzen számos kép a látogatás során készültekből. 

Most, hogy újra nézem ezeket a fotókat, megerősödik bennem az érzés: szívesen lennék lakója és polgára ennek a szép városkának.

A Szent Pál templom

A templomban épp a régi harcosok ünnepségére készültek...

Motoros bőrszerkón a kitüntetések

Az Első világháborús emlékmű

A híd az Ouse fölött nappal és éjjel

 

Csodapalota...