Az esti és éjszakai órákban
szeles, a helyhez és megszokott hőmérséklethez képest hűvös, 24 fokos
hőmérséklet volt az uralkodó. Ráadásul az éjjel kiadós eső ébresztett, mely
délelőtt fél tízig változó intenzitással áztatta a sziget évezredes szikláit.
A reggel az időjárás miatt
döcögősen indult. Teljesen őszi hangulat uralkodott el a környéken, a
folyamatosan emelkedő hőmérséklet ellenére is. Nyolc óra körül megjelent a két
helyi fiatal is, akik a tegnapi napon megkezdték a terület a terület óceán
felőli megtisztítását a burjánzó növényzettől. Némi beszélgetést követően
azonban Ők is továbbálltak, ám az eső másfél óra múlva alábbhagyott és a két
vállalkozó kedvű guys (mondhatom, hisz a 20 és 19 éves srácok a fiaim
lehetnének) is visszatért. Igazán megfelelő munkát végeztek, kezük nyomán az
addig vastag zöld takaróba bújtatott partszakasz végre eredeti arculatát
mutatja.
Az első képen a régi állapot a
motel felől, majd a mostani látható.
A délelőtt folyamán felfedeztem
egy nagyon érdekes és eredeti építményt a készítőjével egyetemben. Egy pókról
van szó, mely olyan csapdát font a hálójából, amilyet még eddig nem láttam. A
szokásos egy síkban kifeszített háló helyett itt egy kúp formára feszített
hálót épített a mester, melyet minden irányból, még alulról is ragadós fonalak
sűrűjében helyezett el.
Annyira egyedinek véltem a művet,
hogy úgy gondoltam meg kell, mutassam a blog olvasóinak.
És az utolsó képre természetesen
a zsákmányra váró építőmester került.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése