Village Show

Az elmúlt hétvégét egy fél napos programmal lazítottuk fel kissé, ugyanis ismét egy hagyományos rendezvényen, egy „falunapon” tettünk látogatást.

Ez az esemény, a szokásos árukínáló és barbecue sátrakon túl már kulturális látványosságot is ígért, hisz a tér közepén egy kicsi színpad is helyet kapott. Nem is kellett csalódnom, később a legkülönbféle, helyi táncokat és koreográfiákat csodálhattam meg egyéni és csoportos előadók tolmácsolásában, de erre még visszatérek.

Mikor megérkeztünk a helyszínre, annyit láttam, hogy a szokásosnál nagyobb sereglet többnyire az ételt kínáló sátrak előtt tömörül, miközben egy öltönybe öltözött férfi, nyakában virágfüzérrel lelkesen szónokol a mikrofonba, látszólag az üres térségnek intézve szavait. Tette ezt, az általában érdekesnek és még mindig megtanulhatatlannak ítélt niuei nyelven. Gondoltam, hogy fontos ember, vagy fontos mondani való lehet, ugyanis a helyi TV stáb rögzítette az eseményt. A szónoklat hosszú percekig tartott, így egyfolytában azon gondolkodtam, vajon miről szólhatnak az fontos úr szavai. Nos, mikor a közel fél órás beszéd végén meghallottam, hogy Amen, már minden világossá vált. A Village Show megnyitójaként, egy tiszteletes mondta el imáját. 

 

Az árusító helyek körbejárása nem vett sok időt igénybe, hisz összesen volt talán tíz sátor felállítva és ezek zöme grillételeket kínált. Azért találtam kézműves munkákat kínáló árust is, igen szép kosarakat, szőnyegeket kínálva az érdeklődőknek.

Később az esemény kulturális része is elkezdődött. Fellépők sora adta át egymást követően helyét a parányi színpadon. A táncbemutatót egy csábító mozdulatokat lejtő táncos lány indította. 

Érdekes volt felfedezni egy újabb helyi szokást, miszerint a tánc közben egyszer csak egy kosár került a színpad szélére, melybe a nézők kisebb-nagyobb bankjegyeket tettek, így kinyilvánítva tetszésüket a produkció és előadója iránt. Többen a színpadra fellépve, a táncos ruházatába rejtették a pénzt.

Mint kiderült, a táncosok munkája tulajdonképpen ezzel a bevétellel kerül elismerésre.

Következett egy három fős fiú csapat, kik egy egyedileg koreografált, de a modern táncokat már a hagyományokkal ötvöző műsort adtak.

A csapatból két srácra figyeltem fel. Az egyik az mű átélésével emelkedett ki a trióból, míg a másik a megjelenésével.

Érdekes információ kapcsolódik a megjelenéshez. A fiúkat a régi hagyományok szerint iktatják be a férfiak közé, mikor elérik a megfelelő érettséget és kort. 

Egyik, a kellemesebb része a hagyománynak a hajtól való megválás, ugyanis a fontos eseményig a fiúk haját nem vágják le. 

A másik, ennél sokkal fájdalmasabb esemény a körülmetélés, mely beavatkozáson még ma is át kell esni minden felnőtt sorba kerülő fiúgyermeknek. A helyiek annyira ismerik a természet gyógyító erejét, hogy például az ilyen műtéteket követő másnap gyakorlatilag az óceán vizébe parancsolják a már férfivá fogadott gyerekeket, hogy a sós víz elvégezze a seb gyógyítását. Ez utóbbi fiú közel áll időben ehhez a procedúrához.

 

A műsort egy bájos kislány folytatta, akiben már a hagyománytisztelet mellett a tehetség is megcsillant. Ami viszont a profizmusát is bizonyítja, hogy előadás közben folyton mosolygott és láthatóan élvezte azt, amit csinál.

Végül, egy lánycsapat lépett fel, kik nagy igyekezettel és koncentrációval adták elő a közösen begyakorolt táncot. 

Tartalmas délelőtt volt és nem csak gasztronómiai bemutató lett belőle, hanem betekintést nyerhettem végre a helyi kollektív és kulturális élet tartalmasabb részébe is.