Ma van a nagy nap, mikortól egy
teljes hétig egyedül kell helytállnom. Icusnak további eszközökért, anyagokért,
de leginkább az egyetemi szakdolgozatának okán vissza kell repülnie Új-Zélandra
a mai járattal. Mivel ide csak egy hét múlva lesz járat, pontosan hét napig
kell egyedül szerveznem, ellenőriznem az emberek tevékenységét.
Az este egyeztetéssel, a
következő heti terv elkészítésével zajlott a fenti okok miatt. Ma reggel hét
órától közel másfél órán át a konténer maradék tartalmának kirámolása volt a
program (még szerencse, hogy ott volt már a két jó erőben lévő építő), majd
irány a repülőtér, ahol leadtuk Icus poggyászát. Mivel a gép indulásig jócskán
volt idő és ezen a szigeten teljesen értelmetlen lenne a zárt check in váró.
Visszamentünk Alofiba, ahol épp nyitva találtuk a rendőrséget, így hát az
utolsó pillanatban elkészíttettem a helyi gépjárművezetői engedélyemet. A
procedúra mindössze tíz percet vett igénybe a fotó és a plasztikkártya
elkészítésével együtt, ami kissé szokatlan volt a számomra az otthoni
ügyfélszolgálati viszonyokat ismerve.
Hogy mi az oka, magam sem tudom,
de a magyar és a nemzetközi jogosítványomban is egyértelműen érvényesített
kategóriák ellenére – talán ismét szimpátia lapján -, a rendőrhölgy A, B
kategóriákon túl megajándékozott egy C kategóriával is, tehát, ha esetleg
levitézlek motel managerként, van esélyem tehergépkocsi vezetőként is
elhelyezkedni. A jogosítványt egyébként érdemes megtekinteni.
Ma kaptam a hírt is, hogy
megérkezésemet követő napra pontosan két hétre megkaptam a tartózkodási
engedélyt is egy éves időtartamra. Igaz, még az útlevélbe nem került bele a
bélyegző, de azért nagyon tetszik ez a hozzáállás, az itteni ügymenet egyszerű
és gyakorlatias folyamata.
Dél környékén érkeztem vissza a
motelhez, ma már hivatalosan is vezethetve a Toyotát és estig folytatódott a
munka. Megérkezett közben a vízvezeték szerelő és ő is tevőleges lépéseket tett
ma már a motel mielőbbi késszé tétele érdekében.
A mai nap történéseinek másik
kiemelt eseménye, hogy hajnalban megérkezett a hajó is, melyről legurították az
a kisbuszt, mely a későbbiek során megkönnyíti a munkánkat, kiváltva a bérelt
autót.
Az esti órákban javában folyt a
hajó berakodása, valószínűleg a hajnali, délelőtti órákban útra is kel a
hullámokon Új-Zéland felé.
A naplemente megint festői volt, az égen közben
gyülekeztek azok a felhők, melyekből az éjszaka folyamán eső zúdul a szigetre.
Körülbelül ugyanaz az állapot várható időjárás fronton, a hét végén itt, mint
szűkebb hazámban, csak itt 27-29 fokos hőmérséklet mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése