2012. április 20., péntek

Continue...


Gondolkodtam, hogy mi legyen a következő bejegyzés tartalma. Úgy vélem, hogy egy idő után unalmassá válna, ha folyton arról adnék hírt, hogy ismét felépült egy fal, vagy elkészült egy újabb unit mennyezete, esetleg beszámolnék arról, mennyit kell anyag után futkározni és majdhogy nem eredmény nélkül.


Nem szeretném, hogy olvasóim a száraz, munkás hétköznapok történései miatt megunják a leírásaimat, meg különben is, ha egyszer esetleg rászánom magam és könyv születik az élmények és a blog alapján, csak az érdekes és itt másként működő dolgok lehetnek igazán hasznosak.
Döntöttem, Nem az a célom, hogy egy unalmas napi rendszerességgel vezetett napló növekedjen e helyen, hanem sokkal inkább az, hogy új és eddig nem ismert információkat osszak meg az olvasóval.

Igyekszem tehát az eseménytelen, vagy ép változatlan tartalommal múló napokat bemutató posztokat elhagyni és megragadva egy-egy témát, azt bővebben körbejárni.
Hirtelen ötlettől vezérelve a minap reggelt azzal kezdtem, hogy feltérképeztem a terület bejárható részein, a táplálékot nyújtó növényeket. Íme tehát az Anaiki Palms Motel növényi eredetű, természetes éléskamrájának tartalma.

Mivel is kezdhetném mással, mint a kókusszal, hisz nem véletlenül illesztettük az eredeti név után Palms szócskát. Ami azt illeti, a terület nagy részét a különböző korú és termésmennyiséget hozó kókuszpálma foglalja el. A csodálatos az egészben az, hogy szinte folyamatosan hozza az újabbnál újabb terméseket, tehát nem kell attól felni, hogy az év végére elfogy.

Az alábbi fotókon megmutatom, hogy milyen is sokszor tíz méter közeli magasságban elhelyezkedő termésrengeteg. Látható, hogy nem egy-két kókuszdióról van szó egy-egy fa esetében, hanem jócskán csüngenek a levelek között azok a súlyos termések, melyeknek nedűje, a kókusztej már-már a mindennapjaim részét képezi. Nem is gondolná a messziről jött ember, hogy milyen remek szomjoltó a diónként sokszor két litert is megközelítő zamatos folyadék. A dió belsejében rejtőző húsról - mely otthon csak szárított reszelékként a legismertebb -, meg nem is kívánok részletekbe merülni.

Apropó, azt tudja a tisztelt olvasó, hogy állítólag a világon a kókuszdió öli meg a legtöbb embert? Bizony azt mondják, hogy ez igaz, de nem kell semmi extra méregre, vagy romlott gyümölcsre gondolni. Egyszerűen a súlya miatt veszélyes a kókusz, mert a magasból nesztelenül hulló kókusz ütőereje megsokszorozódik. Nem véletlen, hogy még az autókkal is kerülendő helynek kell tekinteni a kókuszpálmák alját.

Íme, a kókuszliget a motel bejárati útjának két oldalán.




Tessék, erről szóltam fentebb. Talán nem volt túlzás, mikor úgy fogalmaztam, a termések tömege csüng a fán.  


Amint a fotókon látható, nem állítottam valótlant, mikor azt írtam, hogy folyamatos az utánpótlás és egész évben terem a kókuszpálma.




Ami igazán csodálatos ebben a természeti környezetben, az a kókuszpálma szaporítása. Semmi mást nem kell tenni, csak hagyni, hogy a lehullott dió vastag és erős burkolata elszáradjon, a dióról leváljon, hogy később a csupasz dió a nedvesség hatására gyökeret ereszthessen. A kifejlődött palántával már csak annyi a feladat, hogy megfelelő helyet kell neki találni és ott elhelyezni a gyökeres, de már kihajtott szívós növényt. Ha ez is megvan, nincs más dolgunk, csak türelmesen kivárni, hogy a kókuszpálma hosszú évek múltán termőbe forduljon.

Alább egy ilyen, a megfelelő ültetési helyre készülő pálma palánta látható, de jelzem, csak a fotó kedvéért kapaszkodott fel a sziklára.



Már említettem korábban, hogy büszkélkedhetünk egy termő papaja, vagy, ahogy itt nevezik popo fával is.
Azóta kiderült, hogy legalább három növendék fa is található még a motel területén ebből a zamatos - és gondoskodó hugicám kutatásai szerint nagyon egészséges -, gyümölcsöt adó fából.

Nem szóltam még viszont a motel végében található aprócska banánligetről, mely a hozzáértők szerint ritkításra szorul a nagyobb terméshozam érdekében.



Amikor először megláttam ezt a pálmafajtát, talán a virágai voltak a legmegkapóbbak, de legalábbis a legfurcsábbak. Hogy valóban így van-e, az olvasóra bízom.



De, ami talán a legfontosabb, hogy hamarosan élvezhetjük is a termését a banánligetnek, hisz már érik az első fürt. Ezt a fajtát errefelé lady fingers-nek, vagyis hölgy ujjaknak nevezik. Bevallom, a mérete és formája alapján nagyon találó elnevezés, főleg, ha az itt élő szolidan is kissé molett, nem igazán apró termetű hölgyeket veszem alapul.
Persze, ettől nagyon kedves és édes gyümölcs, mint ahogyan feltehetően a hölgyek is azok errefelé.

   
Most ennyi fért ebbe a témába, de hamarosan találok egy újat, mit érdemes megosztani olvasóimmal. S közben persze folyik nagy iramban a felújítás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése