Ma valóban az volt, oly annyira, hogy csak egy séta és az első óvatos lábáztatás fért bele. Azt hiszem, ma volt a mélypontom, már ami az átállást illeti, hisz délelőtt ébredtem a harangkongásra, de pillanatokon belül visszaaludtam. Még szerencse, hogy a mise előtt két kongatás van, így végre kiestem az ágyból. A séta ismét az egyik reef-hez vezetett, ahol sok kíváncsi apró neon kék hal és egy tengeri kígyó társaságában élvezhettem a forró napot és a hozzá hasonló, legalább 26 fokos vizet, na meg a látványt.
Visszatérve a házhoz, azt éreztem, hogy menten összeesem az álmosságtól, hát hamarjában lefeküdtem és ismét aludtam egy tartalmasat. Remélhetőleg ez már az átállás utolsó szakasza, bár azt mondta Icus, hogy meglepően jól bírom a dolgot, alig észrevehető, hogy épp most vetődtem ide a föld másik oldaláról.
Este hatra jöttek a felújítás kivitelezői a projektindító megbeszélésre. A kölcsönös bemutatkozást követően Icus felvázolta a tervet és a feladatokat. A nagy fehér embert hosszabban bemutatva jelezte, hogy tanultam ugyan, de nem gyakoroltam a nyelvet, így feltehetően többet hallgatok, mint beszélek a munkálatok során, de ez nem azt jelenti, hogy nem figyelek minden mozzanatot. Hozzátette, hogy ha valamit elsőre nem értek meg, akkor nem hangosabban kell mondani, hanem tagoltabban, esetleg más szavakkal.
Úgy tűnt, tisztelet és távolságtartás tükröződött az emberek arcán, ami nem baj, hisz én felügyelem, rögzítem a munkájukat, teljesítményüket.
Egyébként alapvetően barátságosak és kedvesek, mára már megszoktam azt is, hogy mindenki int az autóból, vagy köszön, ha találkozunk, de az első benyomások alapján itt is egyéniségek élnek.
Mára most ennyire futotta, készülnöm kell a holnapra. Legközelebb pótolom a kimaradt fotókat és persze beszámolok a motel felújítás első napjáról is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése