Igen, a Niue Köztársaságban is
ünneplik a Húsvétot, hisz, ahogy az a sziget ismertetőjében utalásként
szerepel, zömében gyakorló keresztény lakja a szigetet. Természetesen e napon
is az egyik legfontosabb esemény az itteni közösségnek az istentisztelet. A
későbbiek során időt szakítok majd arra, hogy az itteni közösségi szabályokat,
hagyományokat részletesen ismertessem, de ahhoz több időt kell eltöltenem a
barátságos emberek között.
Természetesen az ide vetődött
fehérekre, más országok szülötteire az itteni kulturális és közösségi etikett
nem kötelező, így mi tovább bontottuk azokat a fal-és padlórészeket, melyek
mindenképp javítást, vagy cserét igényelnek. A látvány nem túl szép, de
hamarosan indul az építési szakasz és akkor már nem ilyen lehangoló képeket
tudok mutatni, mint amilyenek alább láthatóak.
A munka természetesen az itt
jellemző hőségben zajlott, még szerencse, hogy zömében az épületen belül
kellett dolgozni. Aztán egyszer csak elsötétült a nap és eleredt az eső, lehűtve
kissé a forró levegőt. Igyekeztem készíteni egy olyan fotót, ahol látszik is az
otthoni zápornak megfelelő eső.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése