Eljött az év utolsó napja, itt állok én is az újév küszöbén. A legtöbb
ember ilyenkor visszatekint és fogadalmakat tesz. Én ugyan nem csinálok ebből
nagy ügyet, de magam is átgondolom a múló év történéseit, próbálva mérleget
vonni a jó és a kellemetlen események egyensúlyát vizsgálva.
2013. december 31., kedd
2013. december 24., kedd
Karácsony v3.0
Igen, valami ilyen verzió szám illik ehhez a mostanihoz, ha nagy
általánosságban vizsgálódok a múlt karácsonyaira visszatekintve. Bocsánat az
újkori megkülönböztetésért, de ha belegondolok, valóban ez tűnik a legjobb
elkülönítő módszernek. Elmondom, miért.
2013. december 9., hétfő
Teljesült ifjú kori álom – látogatás Londonban
Igen, sok más mellett, valóban dédelgetett álmaim egyike volt, hogy egyszer
eljussak az Egyesült Királyság fővárosába. Miután néhány hete ehhez a
lehetőséghez közelebb kerültem, azt terveztem, hogy majd két-három hónap múlva,
a kikelet első jeleikor, egy szép tavaszi napon teszem meg első látogatásomat
Londonba. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve viszont előbbre került az első
látogatás időpontja. Igen, az első látogatásé, mert ez a 12 milliós-,
Budapestnél sokszor nagyobb mérető metropolisz nem több napot, hanem
feltehetően több hetet igényel ahhoz, hogy a kíváncsi utazó minden fontos
látnivalót felfedezzen magának.
2013. november 24., vasárnap
A buszon - a régi angol sorozat mai gyakorlatban
Biztos vannak az
olvasók között, akik emlékeznek még a fenti címen, a magyar televízióban is futott
nagyszerű angol sorozatra. Sok feledhetetlen órát szereztek nekem is a tömény
angol humor teljes repertoárját felvonultató epizódok, de emlékezetes maradt az
akkoriban jellemző, számomra idegen Angol közlekedés, az autóbuszokon végzett minden
szakmai fogásával együtt.
2013. november 12., kedd
Szabadnap és egy villámlátogatás Bedfordban
Ma hivatalból voltam
távol a munkahelyről. A néhány fontos adminisztratív feladat közül mára a NINo
(National Insurance Number) igénylés miatti interjún kellett részt venni a
közeli Bedford Job Centerében.
A szomszéd parkja mindig zöldebb
A fenti kifacsart filmcím
akkor jutott eszembe, amikor vasárnap a Cromwell Road-hoz közeli kis parkba
látogattam el. Nem tudom az okát, de még mindig csodálattal töltenek el a
novemberi szeles időben is harsány zöldben pompázó tisztások, parkok.
2013. november 10., vasárnap
Első felfedező séta a városban
A pénteki megérkezést,
elhelyezkedést és ismerkedést követően kíváncsiság töltött el, vajon milyen
lehet a közvetlen környék. Nosza, a vasárnapi semmittevés helyett Walterrel
felkerekedtünk és felkerestük a közelben lévő, egyik legnépszerűbb parkot.
Új hely, új ismeretségek, új tapasztalatok
Soha
nem okozott számomra problémát a fizikai munka annak ellenére, hogy az utóbbi
évtizedekben más jellegű tevékenységben volt részem. Valójában most is
leginkább azoktól az eddig tapasztalt rossz élményektől tartottam, melyeket
odahaza tapasztaltam. Nem számít a tapasztalat, a rutin, a széleskörű szakmai
gyakorlat, ha elmúltál ötven, a kutyának sem kellesz.
Nincs
más lehetőség, megkeresni azt a helyet, ahol értékelik a munkámat.
Egy kalandnak vége, de itt a folytatás…
Hetekig gondolkodtam, hogy mi
legyen ezzel a bloggal. Bezárjam és hagyjam feledésbe merülni, vagy valami
frappáns átkötéssel folytatódjon és híreket adjon életem további alakulásáról,
az új környezetben töltött napjaim történéseiből.
2013. október 6., vasárnap
Heta History - Tufukia
A Niue Islandot és az ott látható érdekességeket
bemutató sorozat utolsó bejegyzéseként az 1910-s évekig térünk vissza. Ez idő
tájt létesült a szigeten az első iskola és kórház, melyek felállításáról az
Új-Zélandi vezetés hozott döntést.
2013. szeptember 20., péntek
Sea Tracks - Togalahi, Alofi
A főváros, Alofi központi terével szemben található kissé rejtve egy ösvény a reef irányába, mely a Togalahi Sea Track nevet kapta. Ha netán sietős az erre járó útja, talán észre sem veszi a lehetőséget, pedig érdemes a rövidke sétát megtenni a víz felé.
2013. szeptember 6., péntek
Sea Tracks - Omahi, Alofi
Helyi
érdekesség ismertetőjeként utoljára két sea track bemutatása maradt. Mint azt
már jeleztem, a sziget partvonalán néhány száz méterenként szinte biztos, hogy
találkozunk a reef-re vezető ösvényekkel, melyek hol alig járható, ritkán
használt utat, hol jól kiépített, a helyiek rendszeres használatán kívül a
turistáknak is ajánlott parti részletekhez vezetnek el.
A kaland nem folytatódik, de a blognak nincs még vége…
Ez
az idő is elérkezett, bár nem ez volt az eredeti elképzelés. A következő
bejegyzéseket már nem Niue szigetén írom és helyezem el, e blog lapjain. Rajtam
kívülálló okok miatt elhagytam ezt a csöppnyi csodát.. Másfél év, ennyi jutott
számomra, de nem panaszkodom.. Ez is jóval több, mint amit egyszerű turistaként
élvezhettem volna.
2013. augusztus 30., péntek
Whale Watching Site - Tomb Point, Alofi
Amint
azt egyik utóbbi bejegyzésemben is említettem, ez évben két bálna megfigyelő
helyet építettek ki a szigeten. Az előzőleg bemutatott ilyen megfigyelő hely
Makefun található, most lássuk, hogyan néz ki a másik.
2013. május 27., hétfő
Sea tracks - Hala Tahi Makefu
A
szikla látványosságai közül már igen sokat bemutattam e blog oldalain, de eddig
nem tettem említést a számtalan, tengerhez vezető ösvényről, a Sea track-ekről,
pedig legtöbbjük olyan szép helyekre, vezetik el a látogatókat, melyek új,
egyedi szépségeit mutatják meg az óceán által körülzárt cseppnyi sziget
partvidékének.
2013. május 10., péntek
Ship to shore, azaz hajóról a partra…
Talán már említettem e
helyen, de ha mégsem a bejegyzésekből és egyéb információkból kiderült, hogy a
Rock nem önfenntartó, sem ipara, sem számottevő mezőgazdasága nincs.
Gyakorlatilag mindenből - legyen az épp élelmiszer, ruházat, építőanyag, jármű
-, behozatalra szorul a sziget lakossága.
2013. május 8., szerda
Évszak - máshol, másképp...
Eltelt
az első szigeten töltött évem. Az elmúlt hetekben számtalan szempont szerint
próbáltam elemezni és értékelni ittlétem minden pillanatát. Egyik ilyen
nézőpont az itteni klíma és annak jellemzői.
2013. április 26., péntek
A Szikla látványosságai – Ana Aitu & Weaving Cave
A helyi lakosok és a turisztikai
központ jóvoltából gyarapodnak azok a látványosságok, melyek valamilyen módon a
sziget történelméhez, hagyományához köthető. A mai bejegyzésbe egy újabb
érdekes helyszínt választottam bemutatásra.
2013. március 31., vasárnap
Élet a halál után, avagy saját földön, saját földben
A cím talán meglepő és
magyarázatra szorul, de visszaemlékezve, hogy egy évvel ezelőtti
megérkezésemkor mi volt az első szokatlan benyomásom a szigethez kapcsolódóan,
akkor csak a fenti gondolat jut eszembe.
2013. március 11., hétfő
A Heta szomorú öröksége...
Aki az első
bejegyzéstől figyelemmel kíséri a blogot, már tudja, hogy Niue, a Szikla a föld
legnagyobb korall szigete. Azt is elárultam már, hogy gyakorlatilag sem
járványok, betegségek, sem veszélyes élőlények nem várnak az ideutazni
vágyókra, a legkellemetlenebb elviselni talán a leginkább esős évszakban támadó
moszkitókat.
2013. március 2., szombat
A Szikla látványosságai – Avatele Oneonepata Beach
Van egy rövid partszakasz a
sziget déli csücskén, mely jelentős mértékben különbözik a többi, leginkább
összefüggő sziklapadként megjelenő partszakasszal. Ezen a helyen feltűnően
nagyobb az apró kavicsos, mondhatni homokos rész, ráadásul lejtős
elhelyezkedésű, ami kedvez a bátortalanabb fürdőzőknek és a kezdő
búvártanoncoknak egyaránt.
2013. február 19., kedd
Kicsi a világ...
Az elmúlt estéken intenzíven
kutattam valami után a világhálón, amikor olyan információra bukkantam, ami
miatt ismét igazolódni látszik a címben jelzett tézis.
2013. február 11., hétfő
Niue-food
Több hónapos tartozásomat
próbálom leróni eme bejegyzéssel, de be kell látnom, nehéz feladatra
vállalkoztam akkor, mikor a sziget gasztronómiai hagyományának,
ételkülönlegességeinek feltérképezésére vállalkoztam. Előrebocsátom, senki ne
várjon halomnyi különleges ételleírást, receptet, mert a sziget élete ezen a
téren is sokkal kényelmesebb, mint azt gondolni lehet.
2013. február 4., hétfő
Hangok
Vasárnap lévén –ami szigorúan
munkamentes és vallásos nap itt-, nekem sem illik látványos tevékenységekkel
múlatni az időt. Ezen a napon több szabadidővel rendelkezem, ám sem
televíziós-, sem rádiós adás nem fogható estig, így esett, hogy ma egy rövid
időre leültem gondolataimba merülve. Ám, néhány perc után jöttek a hangok –még
mielőtt aggodalomra adnék okot, nem a fejemben szólaltak meg-, és feledtették
velem minden pillanatnyi gondomat.
2013. január 24., csütörtök
A Szikla látványosságai - Avaiki Caves
Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam
a közvetlenül a motel mellett, sőt részben a földterület alatt elhelyezkedő
nevezetességet, az Avaiki Caves-t, az Avaiki barlangokat. Viszont, része a
szikla látványosságainak ez a hely is, így hát visszautalva a korábbi bejegyzésre is, álljon
itt a részletes ismertető.
2013. január 14., hétfő
A jó pap is holtig tanul – avagy sok jó módszer nem mindenütt jó
Az alábbi történet apropóját az
adja, hogy - az év vége a szokásos ünnepek szokatlan helyen történő eltöltésén
túl -, nagy megelégedésemre, több banánfa is termőbe váltott a motel végében
lévő piciny ültetvényen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)